-Kérlek mondd,hogy ez nem igaz...-folytak végig könnyeim az arcomon.
-Annyira sajnálom...de hidd el nem lesz semmi baj,minden.....-nem is tudom mi ütött belém,de felálltam és kiabálni kezdtem
-Hogy érted az hogy nem lesz semmi baj?!Ez talán nem elég?!-néztem kérdőn,mire még több könny buggyant ki szemeimből.Felrohantam a szobámba,bezártam az ajtót és sírtam..~Mért velem történnek ilyen dolgok??Kész csődtömeg vagyok!~Addig sírtam míg el nem aludtam.
*másnap*
Mikor felkeltem szörnyen hasogatott a fejem és a szemeim se voltak jobb helyzetben.Bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam.Miután kész lettem elindultam az SM-hez.Muszáj volt beszélnem erről valakivel.....de az semmi képp sem lehetett JongIn.Nem akartam neki mégtöbb fájdalmat okozni.Így hát már csak Kris-re számíthattam.A recepciónál megálltam és egy ideig csak bámultam.~Mégis mit mondhatnék?~Majd eszembe jutott.
-Ajuma.....szólna kérem az Exo-M-es Kris-nek?-mosolyogtam.Bólintott.
-Ki keresi?-nézett fel szemüvege alól.
-Nam Byul.-telefonált egy ideig,majd mondta hogy foglaljak helyet amíg Kris nem ér le.Így is tettem.Leültem az egyik kényelmes bőrfotelba és vátam.
Mikor végre leér meglepetten bámult.
-M..mondjad....valami baj van?-nézett kérdőn.Bár még mindig haragudtam rá a tegnapi kis manőre miatt....nagyon kedveltem őt.Felálltam és megöleltem.
-El tudnál kísérni a kórházba?-néztem rá napszemüvegemen keresztül.
-Persze...de mi történt?
-Majd ott elmondom.-átkaroltam jobb kezét,majd elindultunk.Már vagy egy és fél órája ültünk a váró teremben,mikor végre behívtak.Az ajtó előtt álltam és kapkodva vettem a levegőt.Kris mögém állt,majd megölelt.
-Nyugi....bármi is legyen veled,nem lesz semmi baj.Mi vigyázunk rád.-visszaült a székre,én pedig bementem.
*2 óra múlva*
Már lassan sötétedett,mikor kész lett minden leletem.A doktor kezembe nyomta őket,s csak ennyit mondott:
-Nagyon sajnálom kisasszony.-és ennyivel le is tudta.Kifelé menet elolvastam minden fontos dolgot.Könnyek gyűltek a szemembe így elég homályosan láttam.Kiléptem az ajtón,mire Kris felpattant a helyéről és odajött hozzám.
-Mi....mi volt bent?-nézett aggódva,mikor meglátta könnyes arcom.Leültem,s miután helyet foglalt
mellettem,felé fordultam.
-Kris...nekem...agy daganatom van..-ahogy ezt kimondtam újra sírni kezdtem.Üveges tekintettel meredt rám,majd mikor felfogta,mit is mondtam megölelt.Mellkasának nyomtam homlokom és úgy próbáltam megnyugtatni magam,hogy nagyokat lélegeztem.
-Nyugi...nem lesz semmi baj.Megígérem.-felemelte fejemet,s szemeimbe nézett.-Ugye jó indulatú?-csak bólintottam,másra nem is volt lelkierőm.-Akkor tényleg nyugodj meg.Még semi okod nincs az aggodalomra.
-Tudom...nem is aggódom.Inkább csak félek.Mi van ha nem sikerül a műtét?-könnyes szemekkel néztem rá.
-Erre ne is gondolj.Megértetted?!-komolyodott el.Mosolyogva bólintottam,majd fejemet ismét mellkasához nyomtam.-Gyere...elmegyünk a dorm-ba és vacsizunk egy jót...közben pedig valahogy beadagoljuk a többieknek ezt az egészet.
-Nem...vagyis..oké.De JongIn semmi képp nem tudhatja meg.-lehajtottam fejét,majd újra rám nézett.
-Ezt te sem gondoltad komolyan,ugye?Tudod hogy...
-Nem!-vágtam közbe.-Kris.Ígérd meg hogy nem mondod el neki!-sóhajtott egyet,majd bólintott.
-Rendben...de csak akkor,ha TE mondod el neki..-meredten bámultam magam elé.
-Jó...de nem most.Még nekem is fel kell dolgoznom ezt az egészet..és nem akarok róla úgy beszélni a legjobb barátommal,hogy folyamatosan fuldoklom a sírástól.Újra megölelt,majd elindultunk hozzájuk.
*Kai pov.*
Mikor Byul és Kris megjöttek mindannyian leültünk vacsorázni.Már majd nem végeztem,mikor észrevettem,hogy Byul hozzá sem nyúlt a bibimbap-hoz.Pedig direkt neki csináltuk.
-Valami baj van dongsaeng?-néztem rá aggódva.Bár folyamatosan ott motoszkált bennem a gondolat,hogy egész nap Krissel volt...nem tudtam rá haragudni.Hisz szeretem Őt.És megijesztett azzal,hogy nem eszik.Mivel neki mindig is jó étvágya volt...persze ez kiskorában meg is látszott rajta.
-Nem vagyok éhes...-nézett rám.Csak ekkor vettem észre,hogy szemei könnybe vannak a szemei.
-Kai...ömmh-kezdett bele Kris.-Megkérhetlek,hogy egy kicsit menj be a szobádba?-mindannyian kikerekedett szemekkel néztünk rá.Felálltam az asztaltól,s szomorúan battyogtam be a szobámba.Hallottam azt hogy beszélgetnek,de sajnos azt nem,hogy miről.Pár perc múlva Byul jött be.Leült mellém,s arcomat kezdte símogatni.Olyan jól esett,hogy libabőrös lettem.
-Nem akarom,hogy úgy érezd kihagyunk valamiből.-szólalt meg végül rekedt hangon.-Idővel neked is el fogom mondani,de amíg nem dolgoztam fel......nem tudok róla beszélni.Főleg nem neked.-folyt végig egy könnycsepp az arcán.Felkönyököltem,s úgy néztem csillogó szemeibe.-Nem akarok neked ezzel fájdalmat okozni,ezért várok vele.
-De mivel?És miért?-néztem rá értetlenül.~Lehet,hogy megint el fog menni?~
-Mert fontos vagy nekem Kim JongIn.-feküdt le mellém.
-Ugye megint elmész?-szomorúan néztem rá.
-Erről szó sincs.Sőt úgy néz ki itt fogok maradni.-hamiskásan elmosolyodott.
-Nem várom el tőled,hogy most azonnal elmondd.Ha időt kérsz azt megértem,bármiről is legyen szó.-húztam közelebb magamhoz.-De tudnod kell,hogy én mindig melletted fogok állni és úgy vigyázok rád,mint egy porcelán babára.Mert.....szeretlek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése